Az író Gárdony mellől költözött ide, az egri vár mellé. Családjának egy másik házat építtetett, saját ablakait bedeszkázta, ajtaját bepárnázta és tetővilágítást létesített, hogy teljes nyugalomban alkothasson. Itt született meg többek között majdnem kétéves munka után az Egri csillagok (melyet 1899. október 26-án fejezett be), illetve a Láthatatlan ember és az Isten rabjai. A házban látható az író többezer kötetes könyvtára - melynek fele francia és német nyelvű, az íróasztala az írógéppel és számos kézirat, köztük titkosírással készült jegyzetek.
Város a város alatt
A pincerendszer a Hatvani kaputól a Rác kapuig 3 kilométer hosszan nyúlt el a város alatt. A mai pince legszebb része az Oszlopos terem, ahol 7x7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.
A török megszállás után Egerbe visszatérő Fenessy György püspök már nem akart a várban lakni. A polgári városban vásárolt két telket - ezeken megépül a palota, és kialakították a hatalmas pincerendszert, ahol a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő szőlőterületekről származó borok decimáját (dézsmáját - tizedét) tárolták.
Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, állaga folyamatosan romlott. A 80-as évek közepén vasbeton szerkezettel megerősítették, a nagyon veszélyes szakaszokat betömedékelték, ám a csapadék ellen nem szigetelték az alagutakat, így a betonon átszivárgó talajvíz a tufából kimosott mészből cseppkőképződményeket alakított ki.
A Város a város alatt a Bazilika előtti lépcsősornál, a Szent László szobor alatt található.
Pincelátogatás vezetéssel minden egész órában.
Cím: Eger, Eszterházy tér
Telefon: 20-961-4019
E-mail: info@varosavarosalatt.hu
Nyitva:
ápr. 1-től szept. 30-ig 10-20 h
okt 1-től márc. 30-ig 10-17 h
Belépődíjak: felnőtteknek 800Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 400 Ft.
Vitkovics-ház
Ebben az épületben lakott Vitkovics Mihály szerb származású költő, meseíró, akinek emlékei láthatók az egyik szobában. A ház többi részében a Kepes Vizuális Központ működik.
Cím: Eger, Széchenyi út 55.
Telefon: 36-412-023
Nyitva: I.3-XII.22.: 10.00-16.00
Nemzeti Bormúzeum
Az István Pince - Bormúzeum az ország első olyan bormúzeuma, ahol a 22 magyar borvidék több mint 300 féle minőségi és muzeális borai egy helyen, természetes környezetben találhatók meg. Az 1789-1799 között riolit tufába vájt 200 éves egyedülálló pincerendszerben a régmúlt borászati eszközeinek kiállítása mellett megtekinthető a ház borainak érlelése is.
Idegenvezetés: Magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven
Előzetes bejelentkezés alapján, 3000 Ft/csoport
Cím: Eger, Tündérpart utca 5.
Telefon: 36-313-670
Nyitva: H-V: 10-22h
Kopcsik Marcipánia
Kopcsik Lajos Oscar- és Venesz-díjas, olimpiai- és világbajnok mestercukrász alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A bemutatásra kerülő 120 tárgy mindegyike marcipánból készült, mint például egy közel két méteres borospalack, a Minaret kicsinyített mása, de a gyermekek számára is igazi különlegességeket tartogat a kiállítás, hiszen cukormasszából elevenednek meg a mesehősök.
Cím: Eger, Harangöntő u. 4.
Telefon: 36-516-449
Csoportok előzetes bejelentkezését a 36-412-626-os telefonszámon várjuk!
Nyitva: H-V: 9-18h
Belépődíjak: Felnőtt: 400 Ft; diák,nyugdíjas: 250 Ft.
750 forintos áron KOMBINÁLT JEGYET válthatnak az érdeklődők, mely érvényes a Kopcsik Marcipánia és Harangöntő-Házba, a Történeti Tárházba és a Tűzoltó Múzeumba.
A diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forintos áron kapható a KOMBINÁLT JEGY.
Egerszalók
Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló kis község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében.
Természeti képződményeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel illeszkedik az Egri Kistérség Kő-Túra útvonalába. A falu vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás. A domboldalon lefolyó víz 1900 négyzetméteres mészkőlerakódást - sódombot épített. A falu határában kaptárkövek találhatók, melyek valószínűleg vulkáni utóhatások következtében feltört kovasavas meleg vizek hatására erősebben átkovásodott riolittufa maradványai.A kaptárkő elnevezés onnan ered, hogy a riolittufa tömbbe kunyhót vágtak, kő fekhellyel és polcokkal. A falu déli részén riolittufába vágott barlanglakások találhatók, ezeket ma már lakás céljára nem használják.A kirándulók egyik legkedveltebb célpontja a Laskó-patakon felduzzasztott tó, mint az Egri Bükkalja legnagyobb felszíni vize, amely élő- és madárvilágával jelentős természetvédelmi értéket jelent.
A faluban ma is látható barokk templom 1738-ban épült. Itt található a Csodatévő Mária-kegykép, valamint a rokokó faragású hordozható Mária-szobor a XVIII. századból. Búcsújáró helyként is ismert, nyaranta fiatalok ezrei látogatnak el a keresztény ifjúsági találkozókra. Egy dokumentum tanúsága szerint már 1249-ben volt Egerszalókon telepített szőlő. A török hódoltság után is folytatták a hagyományokat: a legfőbb fehér szőlőfajták a leányka, olaszrizling, muscat ottonel, zenit és a chardonay; a kék szőlőfajták közül a zweigelt, merlot, kékoprotó, cabernet sauvignon és cabernet franc.Borászaink finom borokkal és csodálatos riolttufa pincékben várják vendégeiket.
Egerszalókon 2007 nyarán nyílt meg az exkluzív Gyógy- és Wellnessfürdő. Az 1900 m2 vízfelülettel rendelkező létesítményben összesen 17 kül- és beltéri medence kapott helyet - gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, élménymedencék, gyerekmedencék, visszhang Kneipp - és illatos medencék biztosítják a kellemes időtöltést az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt. Világszínvonalú gyógyászati, wellness és fitness szolgáltatások állnak rendelkezésre a gyógyulni és kikapcsolódni vágyók számára, a fürdő korszerű étterme, kávézója és wellness bárja az egészséges táplálkozás lehetőségét kínálja.